Élménybeszámoló Vera tollából…

A Kosztyu Ádám Emlékére… Alapítvány közvetítésével, a románinai Hans Lindner Alapítvány Reménysugár projektje jóvoltából, három feledhetetlen napot tölthettünk el Máriavölgyben (Valea Mare), Romániában.
Mindkét Alapítvány rákos és fogyatékkal élő gyermekek támogatásával, üdültetésével foglalkozik. Évek óta segítik egymás munkáját, vezetőjükkel, munkatársaikkal és néhány támogatottjukkal már találkoztunk a Tündértánc Táborban.

Március 3.-án indultunk Szatmárnémetibe, az Alapítvány irodájában találkoztunk a sorstársakkal. Bemutatkoztunk, s miután minden támogatottjuk megérkezett, dél körül elindultunk a szállodába. Mi, saját kocsival mentünk, követtük a buszt, de az Alapítvány munkatársai személyautóval is kísértek, nehogy eltévedjünk.
Máriavölgy Romániában, Szatmárnémetitől 45km-re található Vámfalu mellett egy völgyben, az erdő közepén. Szatmárnémetit elhagyva már látszanak a hegyek, igaz, ezek még csak "hegyecskék". A táj nagyon szép, messzebb már a Kárpátok magasabb csúcsai is meg megmutatják magukat. A szatmári részen elég gyakran találkozni lovas kocsival, a gyerekeknek már ez is külön élmény volt.
Hamar odaértünk a szállodához, ami kívülről is gyönyörű, de belül egyszerűen pazar.
Hatalmas bőr fotelekben vártuk az eligazítást, szobakulcs helyett egy kártyát kaptunk, ami ismét nagy öröm és újdonság volt a kicsiknek. Ezután mindenki elfoglalta a szobáját, ami ízlésesen berendezett, tiszta és kényelmes volt.
Kis pihenő után első dolgunk a fürdő levizitelése volt, a gyerekek nagy örömére korlátlanul használhattuk bármelyik medencét. A nagyobbik hűvösebb vizű, befelé mélyülő, ezért a kicsi medencét használtuk, amiben meleg gyógyvíz volt. Itt már látszott, hogy a siker nem marad el, a kirándulás már csak jól sikerülhet. A vendéglátóink büszkék lehetnek magukra, mert a beteg vagy gyógyulófélben lévő gyerekek arcán nyoma sem volt a fájdalomnak, szomorúságnak, megtörtségnek, mindenki vidáman, felszabadultan élvezte a víz adta szabad mozgás örömét, a játék szabadságát. Az arcokon boldogság ült és a fényképezők csak kattogtak.
A vacsoraidő hamar elérkezett, csodaszép étkezőben, közös asztaloknál terítettek, ahol vegyesen ült román és magyar család. Kezdtünk ismerkedni, feloldódni. Az étel bőséges volt és finom, a desszert pedig fantasztikus.
A legtöbb család ritkán - vagy soha nem - jut el étterembe, szállodáról meg csak álmodni mer. Aki megjárja a betegségek útját, azt földhöz csapja az élet, ilyen szórakozásokra, kikapcsolódásra már nem igen gondolhat, anyagilag sincs rá lehetősége. Ezért volt ez is olyan nagyszerű dolog, hogy étteremben étkezhettünk, az egész család együtt. Az anyukák is kikapcsolhattak kicsit, nem kellett főzni és mosogatni.
Vacsora után ismerkedési estet tartottunk, ahol mindenki elmondhatta honnan jött, mi a betegsége, mesélhetett magáról. Itt még a mi kis csapatunk igénybe vette a romániai Alapítvány munkatársainak fordítását, de nem sok időbe telt, amíg feloldódtunk. Mindenki fordított mindenkinek.  A sorstársak hamar szót értenek egymással, még ha nem is ugyanazon a nyelven beszélünk.
Másnap a reggeli is ízletesre sikeredett. Volt olyan beteg fiúcska, aki otthon felét, negyedét sem eszi meg annak, amit itt jó ízűen, segítség nélkül beparancsolt.
10 óra körül, bár a napocska nem akart kisütni, az egész csapat sétálni indult a környéken. A köd miatt nem sokat láttunk a tájból, de az hogy ott sétálhattunk, együtt, vidáman, jó érzéssel töltött el mindannyiunkat. Volt, aki köveket szedett, volt, aki medvét lesett, volt aki "szarvaskutyát" szeretett volna látni. Nem mentünk túl messze, de jól esett a gyaloglás a friss hegyi levegőn.
Visszatérve a szállodába, az apró nép megint megrohamozta a medencéket. Volt nagy zsongás, visítozás, pancsolás.
Ebéd után közös programokon vehettünk részt. Festés, rajzolás, gyöngyfűzés, térfonás közül lehetett választani. Az arcfestés nagy sikert aratott. Csapatot alkotva versenyeztünk is, több-kevesebb sikerrel. Már az első feladatnál elbuktunk, de nem is a nyerés volt a lényeg, hanem a közös móka, kacagás. Gyufás doboz pakolgatás orról-orra, nem a legegyszerűbb feladat, de roppant szórakoztató tud lenni felnőtteknek is. A lepedőforgatásnál szerencsénk volt, mert a mi csapatunkban kevesebben voltunk ezért hamar megfordítottuk magunk alatt a lepedőt, úgy hogy közben senki nem léphetett le róla. A nagy játéknak alkotásnak a vacsora vetett véget, hamarabb repül az idő, ha az ember jól érzi magát.
A vacsora megint jól sikerült, nem sok minden maradt a tányéron, pedig bőséges adagokat kaptunk. Lefekvés előtt még közösen készítettünk egy plakátot, amire mindenki alkotott valami egyedit. A mi alkotásunk egy katicabogár és két pillangó.

Harmadnap reggel már szomorkásabban indult, hisz tudtuk semmi sem tart örökké, délután haza kell mennünk. Akkor még nem sejtettük, hogy az a nap is bővelkedik élményekben.
Bőségesen megreggeliztünk és felszálltunk egy hatalmas buszra. Elindultunk a "hegyekbe", az úti cél Szaplonca, a méltán világhírű Vidám Temető (Cimitirul Vesel).
A megye egyik legkedveltebb turisztikai látványossága a páratlan Vidám temető, mely az élő román folklór kincsesbányája (az itt élők gazdagon díszített fejfáikon vidám versekkel és rajzokkal éneklik meg az elhunytak halálát és annak körülményeit), de a helyi ortodox templom is jelentős látványosság. Vendéglátóink bármelyik síremlék szövegét lefordították, amelyikhez odamentünk. Nagyon érdekes volt látni és tapasztalni azt, hogy lehet a halálhoz így is viszonyulni. A templom sajnos felújítás alatt van, de a bátrabbak oda is bemerészkedtek.
Visszafelé útközben megálltunk egy étteremben ebédelni. Itt még egy búcsú csoportkép is készült. Visszatérve a szállodához, felvettük az autóinkat és innen már csak egy búcsúzásra, köszönetre álltunk meg Szatmárnémetiben.

Sok-sok szép élménnyel, emlékkel gazdagon, kicsit elfáradva tértünk haza. Jó volt kicsit kikapcsolódni, elfelejteni a betegséget, a sok-sok rosszat, kicsit jól érezni magunkat. Jó volt megismerni a sorstársakat, látni nem vagyunk egyedül és megtapasztalni sok jó ember segítőkész támogatását.
Köszönjük, hogy a két Alapítvány együttműködésével nekünk is kitárult kicsit a világ! Munkájukhoz további sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Vera és családja