K O S Z T Y U     Á D Á M

Emlékét kívánjuk megőrizni azzal, hogy a nevét fölvette az Alapítványunk, egyikünk gyermeke volt.
Hosszú, küzdelmes kilenc év állt mögötte, mégsem adta fel soha egy percre sem a reményt, hitt és bízott a gyógyulásban, néhány hónapot kivéve, az élete a harcról szólt.
Meggyötört szervezete 2004. június 24-én feladta a harcot, elment Ádám közülünk. Végtelen fájdalmat hagyott szerettei szívében.
Először 1995 májusában diagnosztizálták nála Acut Limphoid Leukaemia tüneteit. Ekkor féléves citosztatikus kezelés várt rá, amiből 9 hónap lett, mivel szervezete nehezen viselte a kezelést. Ezt az időt gyakorlatilag a klinikán töltötte édesanyjával együtt. A kezelések befejezése után szülei reménykedtek, hogy tünetmentesen telik el az öt év és gyógyultnak nyilvánítják.
Három év múlva, 1998-ban visszaesett az alapbetegségébe, ekkor már sokkal drasztikusabb kezelést kényszerültek alkalmazni az orvosai. A kezelés befejezése után sugárterápiában részesült, ezután öt évig volt tünetmentes.
Elvégezte az általános iskola első osztályát, kitűnő lett. A zeneiskolában szintén kitűnő lett hegedű szakon. Ekkor már harmadik éve focizott Debrecen egyik egyesületében.
Sajnos, 2003 augusztusában harmadszor diagnosztizálták Ádámnál a leukémiát, a kezeléshez protokollt Németországból küldték, és felhívták rá a figyelmet, hogy ez a lehető legnehezebb kezelés lesz.
2004 januárjában Miskolcra került, csontvelő transzplantációra, sikerült donort keríteni, februárban köldökzsinór-vér átültetés történt.
Az átültetés után Ádám 56 napig a steril bokszban volt, ezután került ki egy fél steril szobába, de a kilenc éve tartó betegség mellékhatásaiként fellépő szövődményekkel szervezete nem tudta megnyerni a harcot.
Két hét Intenzív Osztályon való küzdelem után kicsi szíve megszűnt dobogni.
Kilenc év alatt az édesanyja nem dolgozott, a kórházi kezelések időtartama alatt végig Ádám mellett volt, éveket töltöttek a kórházakban.
Ádám nővére átvette a háztartás vezetését, főzött, takarított, és mindemellett kitűnő eredményeket mutatott fel tanulmányai terén. Az édesapa munkája mellett naponta látogatta Ádámot még Miskolcon is, mert tudta milyen örömet okoz gyermeke számára a találkozás.
A transzplantációval ideje alatt építkezni kezdtek, hogy Ádám számára a megfelelő steril, elkülönített elhelyezést biztosítani tudják.
Tudják mi az, hogy lelkileg, fizikailag, anyagilag megviselve élni, de a legnagyobb fájdalom számukra gyermekük elvesztése.

Emlékezünk azokra a gyermekekre, akik hosszú küzdelem után, elmentek …

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom ,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
és ha aztán sem - talán egy év mulva .
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva .
Viszontlátásra a földnek porában ,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!

/Reményik Sándor: Viszontlátásra/