Tündértánc Nemzetközi és Élményterápiás tábor

2012. július 02-08.

 

Amikor a Tündérek táncolnak, akkor mindig kisüt nap, halk szellő rebben a fák között, a madarak dalolnak, virágok nyílnak a réten és az emberek szíve megtelik jósággal. Minden év június utolsó vagy július hónap első hetében Sárospatakon találkoznak a kicsi és nagy Tündérek, hogy egy hétig együtt legyenek, a felhőtlen pihenés örömét élvezhessék és megmutassák magukat a világnak. „Itt vagyunk, legyőztük a betegséget!” Sosem mondjuk ki, de táborunk egy igazi túlélő tábor, hiszen a résztvevő gyerekek nagy része megküzdött a rákkal, néhányuk pedig fogyatékkal élő gyermek. Vannak Tündéreink, akik a felhő szélén ülnek, és onnan vigyáznak ránk. A tábor neve: Tündértánc Élményterápiás Tábor, a tábor nemzetközi, határon túlról is érkeznek gyermekek. Ukrajna és Románia mellett Csehországból is jöttek hozzánk érintett gyermekes családok. Ötödik Tündértánc táborozásunk volt az éven. 2008 évben nyaraltattunk először teljesen saját szervezésben gyermekeket, azóta hat nagy üdültetésünk volt, három táborban pedig segítőként voltunk jelen, jelenleg már októberi balatoni kézműves táborunkat szervezzük.

Ez a tábor a legnagyobb rendezvényünk, együtt nyaral sok kis Tündérünk, elkíséri őket testvérük és édesanyjuk is. (160fő) A tábor: élményterápiás, rekreációs és művészetterápiás jelleggel működik. Ez azt jelenti, hogy szabadon hagyjuk szárnyalni a képzeletet, úgy alkotunk, elhívunk különleges fellépőket, és játszunk-játszunk, örülünk és erőt adunk egymásnak. Eljönnek a vadmotorosok, akikkel száguldozunk, gólyalábasok, biciklis világbajnokok, kommandósok, tűzoltók, vadászmadarak érkeznek hozzánk. Vár bennünket a Zemplén Kalandpark, a sárospataki Strandfürdő, csupa olyan dolog, ami nincs jelen a minden napokban. Népi táncosokkal, gitárosokkal és kézműves mesterekkel töltjük az időt. Ők így segítik a munkánkat.

Tágra nyílt szemek, tátott szájak, csodálkozó tekintetek, vidám gyermekek serege, mert kicsit kiragadjuk őket a minden napokból, elvisszük egy mese világba őket. Csupa-csupa csoda és élmény, de csupán egy hét. Jó lenne állandó üdülő, de nincs. Ezért dolgozunk évek óta! Szívünket-lelkünket melengető érzés találkozni azokkal a gyerkőcökkel, akiket láttunk kopaszon, soványan, fájdalmak között, és most csodaszépek, elevenek, látszólag olyanok, mint a többi egészséges gyermek. Látszólag! Sok a korlát, sok a késői mellékhatás, de itt vannak! Van hitük, erejük, ők a mi hős Tündéreink és a példaképeink.

RSS
 
 
Powered by Phoca Gallery