2013. június 08.

BAMAKÓ ROKI TEAM ÉLMÉNYAUTÓZÁS:

 

A legtöbben alvás nélkül indultunk a Bamako Roki Team által szervezett élményautózásra, mert a debreceni és miskolci induló helyünk messze található Écstől. A buszunk Debrecenből negyedkettőkor indult, majd negyednégykor a miskolci csapat tagok, hat órakor pedig pesti felszállással Olivér és édesanyja csatlakozott. Három személygépkocsival is érkeztek Kosztyusok. Mindannyian azt terveztük, hogy a buszon majd alszunk egy kicsit, de a viszontlátás öröme ezt a szándékunkat felejtőssé tette.

Alapos szervezés volt a csapat összehozása a hosszú útra, sok jelentkező akadt, aki időközben lemondta a részvételt, de szerencsére sikerült ismét egy nagy csapatot összehozni, összesen: 56 fővel voltunk jelen a rendezvényen, rákos, tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekek, testvéreikkel és szüleikkel. Az útra szendvicset, ásványvizet, rágcsálnivalókat, Túró Rudit kaptunk adományba, de mindenki alaposan felkészült, a sokunk számára 24 órás programra. A bérelt buszunk költségeinek egy részét a tulajdonos átvállalta, így „csupán” 220.000,-Ft-ba került az útiköltségünk. Érkezés előtt felvettünk egyensapkáinkat és a táboros pólóinkat, hogy kifejezzük összetartozásunkat, hiszen, mi vagyunk a Kosztyus csapat!

A Rába Ringre motorosok felvezetésével érkeztünk, csodálatos napsütésben. Fantasztikus programok részesei voltunk, motoros és quados ügyességi bemutatók követték egymást. Ezután a bemutatók szereplőivel nyílott lehetőség kipróbálni a járgányokat. Voltak autós bemutatók is, és gyermekeink egy-egy kanyart száguldhattak a versenyzők kocsijában. A színpadon bohóc szórakoztatta a kisebbeket, a nagyoknak a Zorall koncerttel kedveskedtek a szervezők. Nick Árpád erőművész, a világ legerősebb embere cím birtokosa egy Ikarusz buszt mozdított el, majd húzott el a fogaival, majd egy gyerekekkel teli mikrobuszt. A tombolán is akadt szerencsés gyerekünk. Közben volt póló,-édesség,-ajándékosztás. Három karton játékot kaptunk ajándékba a Bamako Roki Team tagjaitól. Mi is vittünk ajándékot, 50 darab Kockás fülű Nyulat, mely Alapítványunk kabalája. Ha rájuk néztek, jussunk jó szívvel eszetekbe, jó Tündéreink lettetek. Köszönjük a lehetőséget, hogy Eszter lányunk a színpadon megmutathatta fantasztikus énektudását és két dallal kedveskedhetett a résztvevőknek. Sárközi Anita műsorvezető tüneményes volt gyerkőceinkkel, Müller Attila pedig egy-két lánykánk szívét dobogtatta meg.

A hazaúton már kidőltek a gyerkőcök, volt velünk két fő aktív kemoterápiás kezelésben részesülő gyermek is, bízunk benne, hogy a sok élmény, amihez a program által jutottak elviselhetővé teszi a rájuk váró nehézségek leküzdését. A csapatunk minden tagja fegyelmezetten, példamutatóan viselkedett. Fáradtan, elcsigázottan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza. Útközben meginterjúvoltuk a gyerkőcöket, mindannyian csillogó szemmel mesélték élményeiket. Arra a kérdésre, hogy menjünk-e legközelebb mindannyian azt válaszolták, hogy akár már most is indulhatunk vissza, annyira jól érzeték magukat. „ Ha jövőre megyünk…” tervezgettek sokan. Nagyon köszönjük a BAMAKÓ ROKI TEAM minden tagjának, a programadóknak a felejthetetlen napot, köszönjük, hogy részesei lehettünk a rendezvénynek, és ha legközelebb hívtok bennünket örömmel megyünk ismét!

RSS
20132013 
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
Detail Download
 
 
Powered by Phoca Gallery